100 év, 100 motor

100 év 100 motor

(Egy meg nem valósuló motoros túra-zarándoklat álomról)

 

Az alapgondolat

            Ennek a cikknek megírására talán azért kerülhetett sor, mert a korona-vírus által kapott számtalan lehetőség közül az egyik az volt, hogy egy motoros túra megszervezése helyett inkább írjak róla. Amikor az írásnak nekiálltam, még nem tudtam előre, hogy június 4-én tart-e még a szigorú lakhelyelhagyási felszólítás vagy nem. De azt már láttam, hogy ezt a motoros utat ki kell hagyni. Ha mégis lehet már utazni, arra biztos nem lesz elegendő idő, hogy összeszedjük magunkat egy több mint 3000 kilométeres túra megtételére, 100 motorral.

A motoros ismerőseim között már évekkel ezelőtt felmerült a gondolat, hogy el kellene indulni erre az útra. A magam részéről, mint résztvevő szerettem volna bekapcsolódni, de aztán a szervező kedv háttérbe szorult és rám maradt. Az persze más kérdés, hogy a fenti okok miatt nem valósulhatott meg.

 

A motorozás és lelkipásztori szolgálat kapcsolata

 

Rendi közösségünk jelenlegi lelkipásztori munkájához hozzátartozik a motorosoknak szervezett túrák és lelki programok. Legtöbbet Barnabás atyával, rendtársammal veszünk részt ebben, de Attila atya is besegít. Persze a többi rendtársam is mellettünk áll, ha nem is ülnek motorkerékpárra. Ennek a szolgálatnak kialakulásáról korábbi írásomban így számoltam be:

„Az előítéletek nagyon meghatározzák életünket. Ezek közé lehet sorolni a motorosokkal kapcsolatos elgondolásainkat is, akik zordon kinézetükkel, dübörgő gépeikkel a Mad Max vagy a Szelíd motorosok kemény világát idézik. A valóság azonban sokszor kellemes csalódással lep meg bennünket.

            Amikor 2002-ben, Pécsett a parkolójegyes, dugós városi közlekedés megkönnyítése miatt vettünk egy 15 éves, 400 köbcentis motort, nem gondoltunk arra, hogy különös fába vágjuk a fejszénket. Ahogy ráültem a motorra, egy egészen más világba érkeztem. Motoroztam én a 90-es évek elején, de az akkori emlékek elhomályosultak. Igen, mert a motoros társadalom (talán lehet így említeni) más, mint az autósok világa. Egymásnak integető, ismeretlen motorosok rögtön tudnak miről beszélni egy parkolóban. S ami ennél még különösebb, hogy a motor összekovácsol olyan csapatokat, akik talán soha nem találkoztak volna, ha nincs motorjuk. De így születnek azonos politikai nézeteket valló, életmódot meghatározó, vagy szabadidős egyesületté váló motoros klubok. Amint egyre többen tudomást szereztek arról, hogy mi szerzetesek jó idő esetén autó helyett motorral megyünk szolgálati helyeinkre, ők is „feltárták titkukat”. Egyik keresztény ismerősünk a másik után gördült be udvarainkba motorjával, sorba vették fel velünk a kapcsolatot olyanok, akikkel soha nem találkoztunk volna. Így született meg az ötlet, hogy motoros zarándoklatot szervezünk Pálosszentkúton. Első alkalom 2008. júliusában volt. Persze tudtuk jól, hogy hasonló kezdeményezések már voltak és vannak. De egy kegyhelynek, mint amilyen Pálosszentkút, megvan a maga vonzásköre, ahová más, ehhez hasonló rendezvény, zarándoklat híre nem jut el. A motoros találkozók kegyhelyre elvihető programjai mellett kereszténységünket, hitünket is érintő események sorozata várta azokat, akik eljöttek hozzánk. Öröm volt látni, hogy az utak felmérhetetlen kavalkádjában sokan vannak olyanok, akik Krisztust vallják egyedüli Uruknak és az agresszív erőt sugárzó külső ellenére azon vannak, hogy útjuk során, a motor nyergében is Krisztus-hordozók legyenek ebben a világban. Ha ezek a keresztény emberek nem ültek volna motorra, soha nem találkoznak, vagy legalábbis kicsi az esélye. Isten útjai, valóban kifürkészhetetlenek. Talán én sem ismerhettem volna meg sok jó embert, ha az életembe nem lép be ilyen módon a motor, amely a fentiek alapján nem csak a közlekedésben, hanem az emberek közötti kapcsolat-építésben is eszköz.

            Ezen tapasztalatok alapján újabb és újabb ötletek születtek, hogy a motorozás élményét kössük össze az ennél sokkal fontosabb hit-élménnyel. Ezért folytatjuk a már megkezdett Pálosszentkúti Motoros Zarándoklatot, illetve zarándok-túrákat szervezünk Mária-kegyhelyekre, többek között Częstochowába, ahol évről évre több tízezer motoros gyűlik össze az ünnepi, vasárnapi szentmisére, április első hétvégéjén, a kegyhely előtti hatalmas parkban.

            A motorozásnak még egy előnyét szeretném kiemelni. Eddig igazából arról írtam, hogy mi, keresztény emberek a motorokon keresztül is tudunk találkozni. De ez egy evangelizációs lehetőség is. Többen megfordultak már Pálosszentkúton az év különböző időszakaiban, mert hallottak az ottani szervezésről és a motorozó papokról. A hely megérintette őket. Talán máskor is arra gurulnak és akkor még többet tudunk beszélgetni. A találkozóra több testvér is hozott magával olyan barátot, ismerőst, akivel együtt szokott motorozni és most ezen keresztül ismerteti meg vele Jézus Krisztust. Ők talán soha nem tették volna be a lábukat templomba, ha nincs egy „összekötő”, motoros barátjuk. A motor „csatornáján” keresztül olyan benyomások érik ezeket az embereket, amire talán más környezetben nem lett volna lehetőségük.

            Az élet minden területén Isten dicsőségét hirdetni, hálát adni a teremtett világ csodáiért, fontos feladat. Nagyon sok olyan dolog van az életünkben, amiről azt gondoljuk, semmi köze nincs hitünkhöz. Pedig igazából semmit sem élhetnénk meg anélkül, hogy ne Krisztusba vetett hitünk elmélyülését szolgálja. És talán nem is kell attól félni, hogy Isten olyan úr, aki csak a templom falain keresztül szereti az „alattvalóit”. Neki azokban telik öröme, akik benne és általa akarják megélni az élet legapróbb rezdüléseit is. Akár éppen egy motorkerékpáron.”

 

(Motoron is lehet az Urat dicsérni Bátor Botond pálos szerzetes)

 

A motorral nem csak távolságokat lehet megtenni, mint minden más járművel, hanem a kikapcsolódásnak is lehet az eszköze. Azonban, hogy milyen tartalommal töltjük meg a motorral megtett út és az azt követő szünetek idejét, nagyon sokat számít.

 

Alapjában véve minden politikai állásfoglalástól igyekszünk távol tartani magunkat. A választások idején nagyon szigorúan megtiltottam a velünk együtt motorozóknak, hogy politikai állásfoglalásukról beszéljenek. Komoly konfliktusok alakulhattak volna ki, ha nem vagyok éber, parázs viták kerekedhettek volna, ami egy csoportos motorozás tekintetében akár még balesetveszélyes is lehet. Ugyanis a csapatban való motorozás egyik fontos alapja a belső béke, alkalmazkodóképesség, az indulatmentességre való törekvés. Tehát nem a vélemény-különbségek egyeztetésétől tartottam, hanem a helyzethez megfelelő lelkiállapotot szerettem volna megtartani.

 

A 100 év nyomai

A fenti szempontok alapján kezdtem el tehát szervezni a 100 év 100 motor elnevezésű túrát Versailles-ba, hogy megemlékezzünk a trianoni békediktátumról. Természetesen a politikát nem lehetett volna kihagyni, már csak a szervezés miatt sem, nem is beszélve arról, hogy esetlegesen némi támogatást is kaptunk volna, ami egy ekkora útnál komoly segítség lehet. Viszont azzal tisztában voltam, hogy ez az alkalom megőrizhető mindenfajta pártállás melletti állásfoglalástól, kizárólag arra a történelmi eseményre figyelve, ami legtöbb magyar ember számára fájdalmas emlék.

S persze ez nem csak emlék, hanem eme döntés következményei milliók személyes életét is alaposan megváltoztatja és meghatározza mind a mai napig. Magam is bizonyos tekintetben idegen országban, székely-magyarok között élek négy és fél éve. Egyre világosabban látom, hogy ami annak idején Európához tartozott, most a Balkánhoz kényszerítve akarva akaratlanul leépülést, felmorzsolódást és komoly küzdelmet jelent. Hogy ezen mennyire lehet változtatni, nem tudom. Minden politikai próbálkozás fontos, bár egyre inkább úgy néz ki, hogy csak az idő tolódik el, ha az elvándorlás és az alacsony gyermekvállalási kedv így folytatódik. A lehetőségek adottak, aki dolgozni akar, itt is tud dolgozni. Viszont az igények olyan magasra lettek állítva, hogy azt már csak kevesen tudják elérni, főleg szülőföldjükön vállalt munkákkal. Bár az utóbbi időben mintha kezdenének visszajönni a külföldre szakadtak. Nem vagyok sem szociológus, sem politikai elemző. Főleg a járvány idején nehéz bármilyen jóslatokba bocsátkozni. Egy dolgot viszont látok, hogy Erdélynek, Partiumnak, Bánságnak a sorsa 100 évvel ezelőtt megpecsételődött és amíg magyar él ezeken a területeken, addig akarva-akaratlanul fájni fog a szíve. S ebben nincs se rosszindulat, se beteges nacionalizmus, hanem olyan állapot, amely megtanít arra, hogy egyes sebekkel együtt kell és lehet élnünk úgy, hogy azok a hegek teljesen be nem gyógyulnak. Persze a legnagyobb baj az, hogy az eddig nagyon sokat jelentő keresztény hit, amely összetartó erőt, kitartást is jelentett, szép lassan kezd háttérbe szorulni és átveszi a helyét a kb. egy évtizede kezdődő divatos ateizmus, alternatív vallási szemléletmód, ősi pogány (leginkább kreált) kultuszok, ezoterika térnyerése. Bár még mindig jobb a helyzet ezen a téren, mint Magyarországon, meglátásom szerint.

 

Ellenállás, félreértelmezés

            Biztos vagyok benne, hogy ha felfigyeltek volna az elszakadt országrészek új tulajdonosai erre az eseményre (és persze még nem tudom, hogy mi lesz), az eddigi számukra „jól bevált” módszert alkalmazva még inkább erősítették volna (vagy erősítik) az összetartozást. Nincs nálam a bölcsek köve, de ha európai szinten kezelnék a nemzetiségi kérdést (ami most már csak elmélet, mert gyakorlatilag nincs szó a klasszikus értelmében vett európaiságról), akkor sokkal gyorsabb lenne az asszimiláció. Hiszen ki ne akarna, akár tudattalanul, egy befogadó néppel együttműködni, amely értékeli más nemzet kultúráját, sőt örülni tud annak, ha az országában ez a sokszínűség jelen van. Bizonyos tekintetben az adott ország többségi nemzetisége részéről pl. az Úz völgyében történt események, a székely és magyar zászló elleni fegyelmi eljárások (még a legnehezebb, korona-vírusos időben is), vagy másutt a magyar állampolgárság elleni küzdelem, a legostobább lépésnek számít, mert ezzel még inkább az ellentétek feszülnek egymásnak, lelassítva a számukra kedvező beolvadás folyamatát. Szóval csak hálásak lehetünk a prefektúráknak, a magyarok „honfoglalásával” riogató politikusoknak, megmondó embereknek, mert a megmaradást ezzel csak segítik.

Megemlékezés méltósággal

Tehát lett volna (vagy lesz) egy megemlékezés a 100 évről, úgy tűnik 100 motor nélkül, s talán igen szerény formában. És lesz a többségi népek egyes képviselői részéről egy félelemtől, felesleges revizionista nézetektől rettegő harsogás, amit talán az addigra lecsengő járvány némileg fékezni fog.

A motorosok részéről elindult kezdeményezést, ami végülis rám maradt, imádságos megemlékezéssé szerettem volna alakítani. Megerősíteni az egy nemzethez tartozás isteni ajándékának tudatát amellett, hogy a kapott sebeket megfelelő méltósággal és bölcsességgel tudjuk hordozni. A túra elmarad, de a megemlékezés nem tud elmaradni. Lesz ima, harangzúgás, templomainkban szentmise (online vagy már valós jelenléttel) és egyéb megemlékezések. Mindezeknek az eseményeknek azt a célt kellene szolgálniuk, hogy az életünknek egyik felbecsülhetetlen és ingyenesen kapott értékét, a családunk, gyermekeink, barátaink és hazánk iránt érzett szeretetünket megerősítsék.

Mert van egy olyan mag, ha úgy tetszik kovász, amely magában hordozza az újraéledés lehetőségét.

Virág Benedek, pálos költő sírfeliratának soraival zárom írásomat:

Születtem, szerettem hazámat, s dolgoztam érte.
Ez az én életem története. Tegyetek ti is így.
Tanítsátok utódaitokat, s ha azok is így teszik,
akkor Magyarország boldog lesz.

 

Bátor Botond pálos szerzetes

 

20A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. 21Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.” (Lukács 17, 20-21)

 

Áldás

 

Áldj meg bennünket mindenható Istenünk és áraszd ki reánk Bölcsességed Lelkét!

Hogy a jelenlegi helyzetben felismerjük; mindannak ami alapjában véve magától értetődik és ingyen van, kevés jelentőséget tulajdonítottunk. S csak azokat a dolgokat tartottuk sokra, amiért pénzt fizettünk.

Uram, most már tudjuk, hogy az igazság azonban éppen ennek az ellentéte!

Mindent, ami valóban értékes az életben, ingyen kapunk Tőled, mint Isten Országának a kincseit. Az elménket, a lelkünket, a testünket, a hitünket, reményeinket, a családunk, gyermekeink, barátaink és hazánk iránt érzett szeretetünket, álmainkat, ambícióinkat, intelligenciánkat. Mindezek a felbecsülhetetlenül nagy értékek ingyenesek. Mint ahogy ingyenes Urunk, a Te Országod, Isten Országának összetartó ereje, a Te szereteted, amivel megajándékozol nap mint nap bennünket!

Áldj meg Urunk, hogy azt tartsuk sokra, amit ingyen kaptunk, mert azokat soha nem tudjuk pótolni és lássuk be, hogy alapjában véve, amit meg tudunk vásárolni, nagyon alacsony értéket képviselnek és bármikor pótolhatók!

A megszokottat hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig éppen azokban rejted el végtelen szereteted hatalmát, Isten Országának kincseit!

Áldj meg Urunk és nyisd meg lelki szemünket a Boldogságos Szűz Mária, Boldog Özséb atyánk és védőszentjeink közbenjárására!

Ámen.

(Earl Nightingale gondolatai nyomán)

 

 

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!