Naptár

 

jan
20
vas
Hargitafürdői Pálos kolostor alapításának évfordulója
jan 20 egész nap

Kedves Testvérek!

2014. január 26-án volt a hargitafürdői kolostor ünnepélyes alapítása. Az ünnepi szentmisét tartotta és az új pálos életet megáldotta Jakubinyi György érsek úr a gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora.

(Az alábbi képek a Rendház avatásán, 2014-ben készültek.)

Nekem felejthetetlen élmény volt, amikor közületek, kedves motoros barátaink, többen itt voltatok. Nem csak a jelenlétetek volt fontos számomra, hanem nagyon sokat jelentett, hogy számíthattam segítségetekre (emlékezzetek csak az éjszakai csomagcipelésekre, stb.). Tudom, hogy nagyon sűrű a program, január 26-án lesz a disznóvágás Pálosszentkúton, de ha mégis valaki el tud jönni, nagyon-nagy szeretettel várjuk, hogy együtt ünnepeljünk.

Erre az öt évvel ezelőtti alkalomra emlékezünk 2019. január 20-án, vasárnap a fél 10 órakor kezdődő szentmise keretében, Boldog Özséb atya ünnepén. A szentmisét celebrálja és a szentbeszédet tartja Tamás József püspök atya, pálos konfráter. Az ünnepi szentmisét az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti. Ha nem is tudtok eljönni, akkor legalább a rádión keresztül bekapcsolódhattok. (Amúgy folyamatban van, hogy esetleg a magyarországi Mária Rádió is átveszi, de ez még nem biztos.)

Isten áldjon benneteket!

Botond testvér

jan
25
pén
A disznó vágása… @ Pálosszentkút
jan 25 – jan 26 egész nap

… hagyomány-folytató és csapatépítő jelleggel.

Izelítőül a 2018-s “alkalom” képeiből (köszönet IgiJaninak)

Részletek később!

máj
18
szo
XIII. motoros búcsú @ Ecséd
máj 18 egész nap

A hét végén Ecsédi Motoros Búcsú, melyre többen szombaton együtt indulunk.
Találkozunk 10 órakor, Hatvan Pesttől távolabbi végénél lévő MOL kútnál, 10 órakor. Indulás Ecsédre 10.30-kor. Botond testvér 15.30-kor mutat be szentmisét, majd megáldja a motorosokat.
Várunk mindenkit szeretettel!

További részletek a f/b-on ITT

Izelítőül egy korábbi zarándoklatról:

 

okt
6
vas
Szezonzáró hálaadás a Tolvajos tetőn @ Tolvajos tető
okt 6 egész nap

2019. október 6-án lesz a motorosok szezonzáró közös imádsága. 11 órakor szentmise Hargitafürdőn a Szent István templomban, 12.30-kor pedig a Tolvajos tetőn (Hármaskeresztnél) hálaadó imádságot végzünk az elmúlt motoros szezonért, majd megáldjuk a motorosokat és járműveiket.

Motorok megáldása

Mindenkit szerettel várunk!

A Bonum TV-n további részletek láthatók ITT

dec
31
ked
Motoros Szilveszter Hargitafürdőn
dec 31 egész nap

Szilveszterre ebben az évben szeretettel várunk benneteket Hargitafürdőre. Jelentkezni nálam lehet. A Szent István Zarándokházban lesz a szállás, 45 lej/fő/éjszaka. A szálláshely minősége, a szobák elrendezése mindenki számára ismert.

Mostantól a zarándokház a mi fenntartásunk alatt áll!

Botond testvér

jan
11
szo
Disznóvágás @ Máriapócs
jan 11 egész nap

Érdeklődni: Zsabynál (zszsaby@gmail.com) és/vagy Nádró Janinál (+36309387214
) lehet

jan
20
hét
BOLDOG ÖZSÉB ÉV 2020 – nyitó szentmise @ Budapest
jan 20 @ 10:30 – 11:30

2020-ban ünnepeljük a rendünket megszervező Boldog Özséb halálának a 750 éves évfordulóját, melyhez kapcsolódóan szeretnénk az egész évet Boldog Özséb emlékének szentelni. A Boldog Özséb Év magyarországi fővédnöke Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

A Boldog Özséb Évet Magyarországon megnyitó ünnepi szentmise 2020. január 20-án, hétfőn, esztergomi Boldog Özséb ünnepén, 10 óra 30 perckor lesz a budapesti Szent István Bazilikában. Az ünnepi szentmisét Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr mutatja be.

A Boldog Özséb Év keretében egy pálos kiállítóbuszt is szeretnénk útjára indítani, mely 2020-ban bejárja az országot, illetve eljut majd Erdélybe, a Felvidékre és Lengyelországba is. Ennek az autóbuszos kiállításnak a megnyitása a január 20-ai ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan lesz a Szent István Bazilikában.

Bízunk abban, hogy az ünnepi év, illetve annak megnyitása sokak figyelmét ráirányítja majd erre a magyar alapítású, középkori eredetű, de mára az egész világon elterjedt szerzetesrendre.

Mindenkit szeretettel várunk!

Pálos testvérek

Palosan0 Palosan2 Palosan1

feb
21
pén
“Motoros” síverseny @ Hargitafürdő
feb 21 – feb 22 egész nap

A síverseny február 21-én, pénteken este lesz Hargitafürdőn. Érdemes legkésőbb péntek kora délután megérkezni.

A szállás tekintetében lehet érdeklődni Tófalvi Ildikónál: +40745639784, Magyari Évánál: +40745242229, Simó Katinál: +40741039756.

Természetesen a Szent István Zarándokházban is meg lehet szállni (ez amúgy nyilván nekünk is segítség), tehát nálam is lehet jelentkezni.

Botond testvér

júl
8
sze
Motoros találkozó @ Hargitafürdő
júl 8 – júl 12 egész nap

A híres szentegyházi motoros találkozó mostantól Hargitafürdőn lesz: július 8-12. között. Érdeklődni lehet Tófalvi Ernőnél (+40744290518) vagy Tófalvi Ildikónál (+40745639784).

A részletes program később.

júl
11
szo
XIII. pálosszentkúti motoros zarándoklat (módosult az időpontja) @ Pálosszentkút
júl 11 egész nap

A pálosszentkúti motoros zarándoklat július 11-én lesz.

Részletek később.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!