Naptár

 

okt
4
vas
Városmisszió
okt 4 @ 15:30 – 18:00

Városmisszió_Óbuda

Bajzáth Ferenc atya, a III. kerületi Vörösvári úton található, Szentháromság-templomból (http://miserend.hu/?templom=2011) invitálta meg motoros közösségünket, október 4-e, vasárnap délutánjára, hogy bemutatkozzunk a a templom rendezésében megvalósuló egyházközségi rendezvényen.

Találkozás a Flórián üzletközpont parkolójában, okt. 4-én, vasárnap délután, 15.30-kor lesz. Négy órára gurulunk át a kb. 500 méterre lévő,  Cella trichora romokhoz, a rendezvény helyszínéhez – ahol majd a Misztrál együttes muzsikálásában is töltekezhetnek a résztvevők.

A Városmisszió megnyitása után indul a motoros felvonulás, rendőri felvezetéssel. Az tervezett útvonal a térképen látható.

Jó lenne, ha minél többen elmennénk és néhányan készülnének lelkileg, hogy néhány szóban elmondják, hogy mit ad nekik a Pálos Rend kebelén működő motoros közösségünk, illetve az a motoros közösség, amit képviselnek.

Hozzászólásokat, ajánlkozásokat várunk!

2 hozzászólás a(z) “Naptár” bejegyzéshez

  1. zsabyzsaby

    Kedves Érdeklődők!
    Éveken át, a 48-asz Szabadságharc és Forradalom ünnepét, március 15 táján ünnepeltük, de sosem 15-én.
    15-én mindenki a szokásainak megfelelően ünnepelt, családjával, barátaival. Idén is így tervezzük, hogy március 16-, vagy 17-én gurulunk egy csendesebb emlékhelyre letenni az emlékezés koszorúját.
    Már csak az időjárásnak kell összeszednie magát…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!